A nádasokban való dzsindzsázást a túrakajakosok vagy nagyon szeretik, vagy nagyon nem. El lehet jutni olyan vízfelületekre, amiket normál vízi közlekedési útvonalon nem tudnánk megközelíteni. Ez az előnye. Hátránya, hogy nagyon könnyen el lehet tévedni, így gps nyomrögzítő ajánlott, emellett szúr, vág, nyáron szúnyogok millióit lehet felkelteni még a tűző napon is, ha a levelek közé hajtunk.

Hazánk második legnagyobb taván, a Tisza-tavon ehhez minden lehetőség adott, rengeteg tó van a tóban. Régóta foglalkoztatott a kérdés, hogy a Poroszlói-medence nádasai, szigetei között lehet-e találni egy olyan kört, amivel a lehető legtöbb vízfelület meglátogatható. Nos, megválaszolom még az elején, biztosan, csak én nem leltem meg.

Hétközben nem ígértek túl jó időt sehova szombatra, aztán pénteken úgy tűnt, hogy a keleti országrészbe ér legkésőbb a szokásos májusi monszun. Szombat reggel gyors pakolás, aztán irány az M3-as. Több kajakost is láttam szembe jönni, intettem nekik, ők vissza, valószínűleg a Duna beevezésre tartottak.

A poroszlói strandot választottam a túra kiindulási pontjának, könnyen megközelíthető, a parkolója ugyan fizetős, de csak a töltésen kell áthurcolni a kajakot. Mivel eredendően felfedező evezésre jöttem, egyből az Eger-patak medrébe lapátoltam és észak felé indultam. A terv az volt, hogy még a 33-as út hídja előtti nádasban van-e átjáró a Gólyaorri kubikok felé. A térképeket tanulmányozva a nádasban két útvonalnak is lennie kell, amik aztán eltűnnek a fák alatt. A nádas még friss volt, tán még méterre sem nőtt meg a tavasszal, ellenben nagyon sűrű. Az első bejáratot nem találtam meg (utólag kiderült, ott ipszilonoztam előtte), így tovább evezve párszáz métert kerestem a második bejáratot. Nem igazán nevezném határozott nyiladéknak:

Az öt méteres kajaktest nem igazán idevaló. Nem könnyű követni az út vonalvezetését, és ha ki kellett volna tolatni, na az még reménytelenebb lett volna. De pár perc kepesztés után egy gyönyörű helyre érkeztem meg. Jobbról fasor, balról a nádas, a vízen pedig hattyúk veszekedtek, kergették egymást. Gyönyörű, látványos, de egyben félelmetes provokációkat folytattak egymással. Nem igazán foglalkoztak velem, csak kakaskodtak egymással.

A kérdés, hogy a fasor túloldalára át lehet-e jutni, lehetőleg átemelés nélkül? Nem sikerült. A nyílt vízfelület végén még van tovább, de tele volt uszadékfával, komoly elszántság és rengeteg idő kellett volna a tovább haladáshoz. Ha már vissza kell fordulni, elmentem megnézni azt a nyiladékot, amit kívülről nem találtam meg. Erről az oldalról autópályának tűnt, csak a nádasban minden olyan egyforma. Egy uszadékfán átugratva pikk-pakk kijutottam.

Hogy a kubikokhoz bejussak, vissza kellett evezni a Poroszlói-Kis-Tisza medrébe. A hatból ötöt sikerült is bejárni – a tájékozódás itt is nehezen ment, bár itt már bőven méter feletti nyiladékok voltak, köszönhetően a motorhajtású ladikoknak. Sok horgászhely van a parton is, élvén a lehetőséggel, tartottam egy rövid pihenőt, ebédszünetet.

Következő cél a Duhogó nevű tó, ha a kubikokból kievezve balra fordulunk, kb. 50 méter múlva el is érjük az odavezető ág bejáratát a szemközti oldalon.

A természet már bőven éledezett, de inkább a bozótos uralta az ágrendszert, itt a nádas még nagyon csenevész volt – no de majd ősszel… �

A Duhogóra árnyas fasor alatt lehet bejutni, kényelmesen, a turista rocsók karbantartják a medret. Csendes és vadregényes. A tóról ugyanott tudunk kimenni, ahol bejöttünk, azonban, ha kiértünk a fák alól, fordulhatunk balra is, a nádasban az ösvény ugyanúgy a Kis-Tiszára visz minket, ahol Poroszló felé indultam vissza.

Egy bő kilométer evezés után a bal oldalon útjelző tábla és leágazás: Porong tava. Ismét egy kis csatorna a fák között. A tavon egy kis előre evezés után jobbra található egy nagy nyiladék, 150-200 méter nádfalak közötti haladás után át lehet érni az Ispán tavára. Egy nagyobb és kevésbé benőtt tavacska ez. Eddigi túráimon eddig jutottam csak, innentől megint keresgéltem a nádfal mentén. Sűrű a növényzet, a járat csak akkor tűnik fel, ha pont merőlegesen látok bele, de meglett.

Még a nyílt vízen voltam, mikor egyre erősebb lett a madarak zsivaja, de amint befordultam a keskeny átjáróba, megéledt körülöttem a természet. Gázlómadarak százai nyüzsögtek az út mentén, sokszor csak pár méterre tőlem. Annyira meglepő és megfoghatatlan volt az egész, hogy még a fényképezőt is elfelejtettem elővenni, megélni kellett az egészet.

3-400 méter dzsungeltúra után kiértem a Gaznyilas nevű tóra. Még kora tavasz van, de már lehetett látni, hogy sűrűsödik a vízinövényzet, ha a túrázók és a horgászok nem járják ki, akkor itt nem biztos, hogy nyáron tovább lehet majd haladni. Felhúztam a kormányt, és átvágtam a nyílt víz felé. A sok kis tó után most már kilométeres mértékben lehetett szabad vízfelületet látni. Dél felé haladva, a Csapói Holt-Tiszánál örömmel vettem észre, hogy újra van kilátó. Két éve már nagyon rossz állapotban volt a régi, tavaly el is bontották. Kiszálltam a stégre, hogy megnézzem az újat, de még lezárt építési terület volt, maradt a vízről fotózás.

Rövid nyújtózás, majd vissza a kajakba. A kilátó szigetét óramutató járása szerint kerülve átjutottam Poroszlói-medence legnagyobb nyílt felületére. Bő kilométer lapátolás után a nádasban egy sok kanyarral megáldott átjáró, nem keskeny, de a kanyarok egy fordulékonyabb, rövidebb hajóért sírtak. Lehet gyakorolni a technikai evezést. Az átjáró után ismét a Kis-Tiszán találtam magam. Elfogyott a vizem is, ideje hazaevezni. A Kis-Tiszán észak felé kanyarogtam, míg el nem értem az Eger-patakot, ezen tovább indulva hamarosan elértem az utolsó tervezett kis tavat. Innen a strand már csak egy kis örömevezésnyire volt.

Kikötés, elpakolás, átöltözés, indulás haza. Épp időben, megérkeztek keletre is a viharfelhők. Több felhőszakadás segített megoldani a hajómosást, így ha belülről nem is, de kívülről csillogva várja a következő kalandot.

Teljes kört segítő átjárót ugyan nem találtam, de tizenkét kis tavat sikerült felfűzni az útvonalra, megérte.

Üdvözlettel: Bujtás Gábor